HARSÁNY
emlékhely tervpályázat - I. díj
A talaj bolygatása következtében szerkezete megváltozik, majd az évtizedek alatt keletkező újonnan rárakodó földrétegeken keresztül nyomot hagy.
Mezőgazdasági területekről készült légifelvételeken, google műholdképeken nem kizárólag a régészek, hanem bárki számára láthatóvá válnak azok a növényzeten kirajzolódó formák, amelyek a mélyben rejlő építészeti örökségek és a múlt eseményeinek emlékét őrzik. A föld a múlt mozzanatait árnyékként őrzi az utókor számára, melyeket bárki számára érzékelhetővé szeretnénk tenni.
A keresztség esszenciális szimbóluma a víz, mely új élet és megtisztulást jelent. A nyugvó vízfelszínre lehulló vízcseppek koncentrikus hullámokat gerjesztenek, melyek fordozódva egyre távolabb haladnak. A jelentős események a felszínen nagyobb hullámokat keltenek, melyek hatása idővel távolabb is érzékelhető. Egy pontban koncentrálódott esemény jelentősége a fizikai országhatárokon és az időn is túl áramló kihatással volt.
Az emlékhely a jelentőségteljes győzelem által gerjesztett hullám materializálódása, mely fizikai mivoltában jelenik meg számunkra. Elhelyezkedése szinte függetlenedik a csata valódi helyszínétől, hiszen terjedése és vonzása egyértelmű.
A törököknek erődítményekhez és védekező harcmodorhoz volt ideális berendezkedése. A magyar seregeknek taktikai csellel mégis sikerült nyílt terepre kicsábítaniuk őket, így előnyös helyzetbe kerülve nagyharsány lejtői előtt sikerült győzedelmeskedni. Napjainkban közvetlenül szabad szemmel látható lenyomat ilyen módon nem keletkezett a csata után. Jelen kor emberének a csatára való emlékezés és kötődés kapaszkodó nélkül nehezen jön létre.
A monolitikus és megtörhetetlen fal, pengeként hasít a földbe, ami megteremtette a béke és megtisztulás útját. Megváltó kéznyomaként tiszta lapot nyit az új világ számára. A múlt emlékei összpontosulnak benne. Egyöntetű fehérsége tisztaságot sugároz. Puritán formavilága időtlen, a kereszténység fennálló térhódítását jelképezi. Az ív igazodik a terep és az aszfalt út vonalához, kiszélesítve a jelenlegi emlékhely területét. A fal vasbeton szerkezetű, speciális karbonátosodás gátló betonfestékkel fehérre festve, melyet vízszintesen rakott fa zsaluzó deszkázat sávjai vékonyan textúráznak.
A kereszt vonalában a fallal hátra lépve kvázi apszist formálva szertartásokhoz, koszorúzáshoz alkalmas nagyobb térbővület alakul ki. A támfal takarásában lépcső nyitja meg a területet, ezzel feloldva jelenlegi zárvány szerű kialakítását. Eközben nem mosódik össze a szoborparkkal, a falak határozott gesztussal határolják. A korábbi parkolókat megszüntetjük, újakat az érintett telek és az út alsó csatlakozásánál alakítunk ki.
A sétány burkolata apró kőzúzalék, bárdolt mészkő lapkákból rakott szőnyeg szerű hosszanti sávokkal. A finom vízcseppekként lehelyezett alkotásokat koncentrikus kör alakban rozsdamentes fém lemezek öveznek, mely a kő szegélyekkel finom interferenciába kerül. Feliratok és egyéb táblák nem emelkednek ki a környezetből, a szobrok körüli szélesebb fémlemezekbe vágva informálják a látogatókat. A körívek mentén tördelt szövegek mozgásra késztetnek, így a körbejárásukkal minden irányból megszemlélhetővé válnak, több időt hagyva befogadásukra